Szerintem egyszer a mágneshorgászat fogja elhozni a világbékét. De komolyan. Nagyon megindító volt azt látni, ahogy az első Meknetis mágnes horgász versenyünkön ennyien összegyűltetek, félretettétek a mindennapi gondokat, magatok mögött hagytátok a szürke hétköznapokat, és együtt pulzáltatok ezzel a csodálatos hobbival.
No de ez már az okozat – nézzük meg előbb az okot, ami kiváltotta.
A kezdetek, avagy a szervezés nehézségei
Nem is tudom konkrétan megmondani, mikor fogalmazódott meg bennünk először a Meknetis mágneshorgász-verseny gondolata. Amióta a hobbink a munkánk, folyamatosan birizgálta valami az agyunkat, hogy kellene valami. Aztán gondoltunk egy nagyot, és belecsaptunk a lecsóba. Megmondom őszintén, amikor kipattant a fejünkből, sokkal egyszerűbbnek tűnt. De, ahogyan az általában lenni szokott, csak menet közben merültek fel a problémák és a kérdések.
Ott volt például mindjárt a hogyan? kérdése. Hogyan mérjük össze a mágneshorgászok tudását? Mi alapján pontozzuk őket? Mi számít rossz fogásnak (ha egyáltalán van ilyen) és mi a jó? Először is tehát az alapokat kellett tisztába tennünk, mielőtt még bárminek is nekiállhattunk volna. Megfogalmazódott bennünk, hogy egy teljesen „szűz” tavat kell bérelnünk, amiben mi helyezzük el a kincseket, hogy egyforma fogásokkal, egyforma esélyekkel induljanak a versenyzőink.
Ezután, kis idő elteltével, el is indultunk beszerezni a majdani fogásokat. Egy ismerősünk MÉH-telepére mentünk, ahol bringákat, és egyéb csecsebecséket szedtünk össze. Vicces volt, ahogy az óriási daru kapkodja ki az apró kis bicikliket a hatalmas kupacokból, mintha egy óriás próbálna zizit csipegetni egy tálból. Volt persze még megoldandó kérdés bőven, miután beszereztük a cuccokat.
Ott lebegett felettünk, Damoklész kardjaként egy például egy másik probléma is: a felszerelés. Hagyjuk, hogy mindenki a saját felszerelésével érkezzen? De akkor óhatatlanul is valaki előnyből indul, valaki pedig hátrányból. (Ha emlékeztek, Cziráki Gyula élménybeszámolójára a Bulldogról, akkor tudjátok, miről beszélek.) Picit olyan ez, mint a jelenlegi Forma-1. Lehet, hogy egy egyébként közepes pilóta is tud nagyot menni a Mercivel vagy a Red Bullal, viszont egy tehetséges pilóta is kulloghat az utolsó sorban egy Alfával. Sokan mondják, hogy egyszer ugyanolyan autóba kellene ültetni a pilótákat, hogy azonos feltételekkel versenyezzenek – és akkor végre eldőlne a „ki a jobb” kérdés.
Na, valahogy mi is így oldottuk meg ezt a gondot. Különböző kategóriákat hoztunk létre, amiben helyet kaptak az egyéni felszerelések mellett az azonos Meknetis mágnesek is, így a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt. (Ezekről a kategóriákról picit még bővebben is írunk lejjebb, a versenyes élménybeszámolóban.)
A harmadik nagy kérdés az volt, hogy melyik tóra essen a választásunk. Egy elég (de nem túl) nagy tavat kellett ugyanis találni, ami megfelel a követelményeknek, például annak, hogy nem túlságosan mély, de nem is sekély. Szerencsére Várpalotán rá is bukkantunk egy ilyenre (ahol egyébként rakós versenyeket szoktak rendezni), és számunkra tökéletesnek is tűnt a maga 60 méter hosszúságával, 23 méter szélességével és 3 méteres mélységével.
Úgy nézett ki tehát, hogy minden összeállt: indulhat a buli.
Nem csak Magyarország, Európa első mágneshorgász-versenye!
Kicsit késve esett csak le, hogy mire is készülünk. Tudtuk, hogy itthon még nem volt hasonló, de arra nem gondoltunk volna, hogy egész Európában is nálunk, Magyarországon lesz az első mágneshorgász-verseny. Ettől picit azért gyöngyözni kezdett a kopasz homlokunk, de úgy szép az élet, ha van benne kihívás. Persze izgultunk rendesen a verseny előtti napon, pláne hogy este 11-ig elcsúsztunk a kipakolással, és a kincsek elrejtésével. (Ezt viszont kompenzálta a hideg sörválogatás is, amitől jobban ment az alvás.)
Másnap reggel 9-kor volt a nyitás – arra számítottunk, hogy néhány korán kelő fog csellengeni a kapuk előtt. Nagy meglepetésünkre már a nyitás előtt fél órával hatalmas volt a sor. A másik kellemes meglepetést is az idelátogatók mennyisége okozta. Nagyjából 100 ember előregisztrált az eseményre, így körülbelül 150 látogatóra számítottunk, összesen. Ehhez képest ezt a számot már korábban is jóval megugrottuk: délelőtt 11 óráig 187 karszalagot ragasztottunk fel.
Ez azért nem semmi!
A 2021-es Meknetis mágneshorgász-verseny részletei
Korábban ígértem, hogy ejtünk szót a kategóriákról is, úgyhogy pótoljuk ezt a restanciát. Összesen 4 különböző verseny kategória volt:
- egyéni felszerelés (felnőtteknek és gyermekeknek)
- gyerek kategória
- felnőtt kategória
- és csoportos verseny.
Az egyéni felszerelés versenyszámban értelemszerűen nem volt limit: bármekkora mágnessel érkezhettek a megmérettetésre. A gyerek kategóriában 250 kg-os mágnessel, a felnőttben 380-assal, a csoportosban pedig 250, 380 és 410-essel kellett helytállnia a versenyzőinknek.
Előzetes kalkulációkkal úgy számoltunk, hogy 10 perces versenyszámok esetén túl nagy sansz van a pontegyenlőségre, így ezt kategóriánként csökkentettük. Persze ezzel sem lehetett teljesen elkerülni a pontegyenlőséget, ilyenkor „gyors halállal” döntöttünk. Összesen 7 stégen mérték össze tudásukat a versenyzők, és volt minden, ami szem-szájnak (és mágneshorgásznak) ingere:
- kuplung tárcsa
- fémtárcsa
- bicikli
- „cikesz”
- sisak
- kulacs,
- konzerv
- penge
- illetve kampó.
Mindemellett lehetett persze jókat enni-inni, gokartozni, ugrálóvárazni, és persze kötetlenül meríteni.
Miután a versenyszámok lementek, és kihirdettük a győzteseket, maradt még „meglepi” a tóban: körülbelül 40-45 sisak várta, hogy kifogják őket. Hogy megspóroljuk magunknak a plusz munká, úgy gondoltuk hogy egyfajta mágneshorgász-szedd magad akció keretében aki kifogja őket, haza is viheti. Mondanunk sem kellett, hogy szerencsére baromi nagy sikere volt.
További tervek, avagy lesz-e Meknetis mágneshorgász-verseny 2.0?
Tényleg nagyon jó érzés volt, hogy ennyi látogató özönlött ide, és ennyi mindenkit érdekel a mágneshorgászat. Plusz érdekes látni, hogy az utcán névtelen hősökként élnek köztünk a mágneshorgászok. Könnyen lehet, hogy az öltönyös banki ügyintéző vagy a játszótéri padon ücsörgő anyuka a legnagyobb mágneshorgász arc a környéken.
Mindenesetre annyi pozitív energiát éreztünk akkor és ott, hogy szinte biztosra vesszük a folytatást. Talán fesztiválosabban, talán még több nappal, koncerttel és mulatságokkal… ez még nem dőlt el. Mindenesetre ez a verseny nagyon jó gyakorlás volt nekünk is, hiszen tudjuk, hogy a későbbiekben miben kell fejlődni, mire kell több, mire kevesebb hangsúlyt fektetni.
És ki tudja, talán a következő versenyen jövőre már veled is összefutunk majd.
