Gondoltunk egy nagyot, és Magyarország első mágneshorgász-versenye után rendeztünk egy kis mini online játékot is, ahol ’21-es év fogásait kerestük – a top fogásokat. A felhívásra Facebook-oldalunkon lehetett jelentkezni, a #meknetis2021 hashtaggel. Szerencsére tengernyi jobbnál jobb kép érkezett hozzánk, mi pedig összeültünk, mint a Jedi Rend, hogy kiválasszuk a legszuperebb fogásokat.
Annyit elöljáróban elmondunk, hogy nem volt könnyű dolgunk. A rostálás sem ment könnyen, azonban a sorrend felállítása során már teljesen felsültünk, és nem tudtuk eldönteni, melyik képek legyenek a befutók. Ugyanis mindenkinek más és más szempontok számítottak fontosnak: nekem (Erik) például az, hogy a fogás különleges és ritka legyen, Dávidnak, hogy ő mit szeretne fogni és még sorolhatnánk. Úgyhogy nem tehettünk mást, elengedtük a szubjektív véleményeinket, és teljes mértékben Rátok bíztuk, hogy ki is legyen a befutó a 2021-es év fogásai házi versenyben.
Nézzük őket, és emlékezzünk is meg a dicső fogásokról néhány mondatban!
#1 Incze Csaba fogása: egy barooomi nagy körfűrész
Csaba Erdélyből szállítja nekünk a jobbnál jobb fogásokat, a Mágneshorgász Facebook-csoportban is találkozhattatok már a képeivel. Látszólag lehet, hogy nem különösebben érdekes a fűrészlap, mint fogás – viszont ha közelebbről is megnézitek, akkor bizony feltűnhet, hogy a körfűrész van vagy 45-ös átmérőjű!
Mindezt Csabi egy kis, 380kg-os mágnessel vitte véghez, ami igazán figyelemreméltó teljesítmény, így ő szerezte meg az első helyet, gratulálunk neki! Incze Csabinak saját YouTube-csatornája is van, és több mint 52 ezer feliratkozóval büszkélkedhet.
#2 Móricz Zoltán fogása: egy nem akármilyen sisak!
Zoli szintén rendre megosztja velünk a fogásait Facebookon, nem tett másképp a verseny előtt sem (meg is szerezte ezzel a második helyet). Mágneshorgász-kollégánk Szombathelyen, egy csatornában érdekesebbnél érdekesebb dolgokat fog, például ezt a 35M Horthy légoltalmi sisakot. Gratulálunk neked is!

#3 Potondi Miklós szintén egy háborús ereklyét fogott
Miklós egy II. világháborús, német gázálarc tartót fogott. Ami igazán különlegessé teszi, hogy egy ilyen vékony fém ritkán tapad meg, és még ritkább, hogy ilyen állapotban megmarad az utókornak. Egy igazi különlegesség kerülhet fel Miklós gyűjteményébe, szuper fogás, gratulálunk!

#4 Pribocsek Vilmos a negyedik helyre „tőr”
Vilmos szuper érdekes dolgokat fogott a Szabadság híd környékén, többek között egy, idézzük őt “egy vélhetően 2. világháborús pilóta tört”. Egy igazi történelmi darab!

#5 Borbás Dávid nem mindennapi orosz ereklyére bukkant
Dávid egy orosz 23 mm-es WJA-23 automata ágyú egy darabját találta meg, amelyet a Il-2 repülőgép fedélzeti lőfegyverzeteként használtak. Nem tudunk mást mondani, mint hogy nagyon menő, és le a kalappal!

#6 Varga Erik, a nyolcadik mesterlövész
Erik egy igazi, vadnyugati fegyvert fogott, úgyhogy méltán csatlakozhat a hét mesterlövészhez. Bár kicsit rozsdás, látszik rajta, hogy nem egy mai darab. Gratulálunk, szép fogás!

#7 Budavári Laci talán az egyik legősibb fogással büszkélkedhet
Lászlónak egy vélhetően 17. századi kalapácsfej tapadt a mágnesére, ami a korához képest nagyon szép állapotban van. Azért az idő vasfoga rajta is látszik, de elismerésre méltó kapás!

#8 Szeidl Jánosnak küldenénk szeretettel, az Omega – Petróleum lámpa című számát
János szilveszterkor egy igazán érdekes darabot emelt ki a vízből: a Krakenre egy petróleum lámpa teteje akadt, ami valószínűleg a XIX. század végéről, vagy a XX. század elejéről származhat. Tisztítás után nagyon szépen mutat, úgyhogy kijár neki is a taps.

#9 Peitl Bence Jenőnek egy másik mágnes akadt a horgára
Hát, eljött ez az idő is… A Meknetis nagyjából 6 éve kezdte el meghonosítani a mágneshorgászatatot Magyarországon, most pedig már eljött az az időszak is, amikor mágneseket lehet fogni. Vajon mik tapadnak majd a mi gyerekeink mágnesére, 10-20 év múlva?

#10 Kovács Roland és az “ősi magyar jakuza kard”
Roland egy szép díszkardot fogott, de hogy hogyan, és miért került oda, azt teljes titok övezi. Gratulálunk, szép fogás!

#11 Besenyei Bálint, a revolverhős
Bálintnak Tahitótfaluban akad a horgára egy nagyon érdekes “revolver képződmény”. A pisztolyt valamikor réges-régen dobhatták a vízbe, a töltényeivel együtt egy zacskóban, ami az idő folyamán teljesen hozzánőtt. Így egy remek kis képzőművészeti tárgy képződött a folyóban.

#12 Csima Benett egy iPhone-t “nyert”!
Benettnek egy régebbi, de nagyon szuper állapotban lévő iPhone akadt a horgára. A telefont megpróbálták leadni, de végül nem jelentkezett érte senki, így Benetté lett. Gratulálunk, szép fogás!

#13 Gyurik Máté és egy hadseregnyi Makarov
Máté mágnesére egy csomó, 9 mm-es Makarov lőszer tapadt. Ami külön érdekes, hogy a lőszereket a tartójukkal együtt dobták a vízbe, és így is maradtak.

#14 Budavári Norbert László is egy szuper revolvert fogott
Lacinak egy erősen korrodálódott, valószínűleg XX. század eleji revolver tapadt a mágnesére – meglehetősen ritka és szép darab. Lászlóék természetesen bejelentették a rendőrségen a fogást, velünk pedig megosztotta a képeket, amit ezúton is köszönünk neki!

#15 Horváth László egy Citizen karórát emelt ki a vízből!
Lacinak igazán nagy szerencséje volt Szombathelyen, hiszen egy Citizen karórát sikerült a vízből kiemelnie, ami felújítás után nagyon frankón mutat (reméljük még jár, és az időt is hasonlóan jól mutatja).

#16 Szép Zoltán fogása, avagy a K-híd is tartogat még meglepetéseket
A K-hídnál már nagyon sokan megfordultatok, igazi kedvenc a fővárosi mágneshorgászok körében. Zoli Bulldog mágnesére egy érdekes tárgy akadt: egy 4 kg-os vasmacskát sikerült kihúznia, karabinerrel,és egy rozsdamentes lánccal, valamint kötéllel együtt.

#17 Erdős Csabinak egy horog akadt a horgára
Csabi mágnesére egy régi korrodálódott, kovácsoltvas vasmacska akadt, valószínűleg XIX. századi lehet. Nagyon szuper, és ritka fogás, köszönjük hogy megosztottad velünk!

#18 Bence Sándor bombasztikus fogása
Sándor egy bombajó fogással büszkélkedhet: egy felrobbant, hatástalan gránát szárny végét sikerült kifognia. Gratulálunk, nem mindennapi kapás!

#19 Mészáros Györgynek egy széf tapadt a mágnesére
György egy szuper széfet fogott ki, viszont a belseje üres volt. Reméljük azóta jobban van az ujjad!

#20 Bereczki Bence szép kis gyűjteménye
Bence egy igazi, szuper gyűjteményt fogott ki, viszont külön felhívnánk a figyelmet a kép jobb oldalán pihenő, Tigris tank ágyú hüvelyére. Bámulatos fogás, a gyűjtemény egyes darabjait pedig már nálunk is megtekinthetitek a Camponai üzletünkben!

#21 Tarján Norbert a fogásából akár autót is építhetne
Norbi valószínűleg egy illegális autóbontó nyomaira bukkanhatott, hiszen a mágnesére rengeteg autóalkatrész tapadt, ráadásul egy helyen.

+1 Csecsődi Attila egy almahámozó bicskával lett gazdagabb
Nem tudjuk, hogy ki, és miért indulhatott el egy ekkora haleffal otthonról, vagy hogyan kerülhetett a vízbe, mindenesetre úgy tűnik, miután a késsel kinyitotta a babkonzervet, emberünk mindkettőtől megszabadult. Gratulálunk Attila, reméljük a konzerv után megvolt az 5 fekvő!

A ‘21-es 21+1-es gyűjtés végére értünk. Reméljük ti is annyira élveztétek a képeket, mint mi amikor nézegettük őket. Szerintem szuper, hogy minden képhez egy-egy sztori tartozik, és minden kifogott tárgy mögött ott van egy egész történet. Már csak ezért is megéri mágneshorgásznak lenni.