Barion Pixel

Hogyan mágnes horgásszunk?

Hogyan mágnes horgásszunk

A Mivel, Hol, Hogyan mágnes horgásszunk sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk. A horgász mágnest már kiválasztottuk, a helyet megtaláltuk, most már csak tudnunk kell, hogy milyen technikával keressük meg a vízben lévő tárgyakat. Mint az előzőekben említettük, több fajta horgászhely létezik és ezek különböző módszereket igényelnek.

Hogyan mágnes horgásszunk

Hogyan mágnes horgásszunk különböző vizeken?

Egy folyó partján máshogy kell horgászni, mint egy stégen vagy egy hídon állva, attól függetlenül is, hogy a technika alapjai megegyeznek. Ez az alap nagyon hasonlít a hagyományos horgászatban lévő mártogató horgászatra, ahol a damil végén lévő ólmot a csalival együtt felemeljük, magunk felé húzzuk pár centi és hagyjuk újra visszasüllyedni a fenékre.

Mi is ezt a módszert alkalmazzuk csak az ólmot mágnesre, a damilt pedig kötélre cseréltük. Alapesetben a parton állva horgászunk, felszerelésünket bedobjuk és centinként vizsgáljuk át az aljzatot fogásokat keresve: lassan kicsiket húzva, aprólékosan nézzük át az iszapot, hiszen a siker 1-2 centiméteren is múlhat. A horgászattal ellentétben a fogásunk nem jön a csali közelébe, nekünk kell a felszerelésünket a közelébe húzni és megtalálni, viszont ez nem egyszerű, mert a mágnes csak néhány centiméter átmérőjű.

Hogyan mágnes horgásszunk 2

Sokszor előfordul, hogy valamit megemelünk, de elejtjük és hosszú perceken keresztül nem tudjuk újra megfogni, hiába dobálunk mindig ugyan oda. Tipikus esete ez a tűt a szénakazalban, így fontos a következetesség és a kitartás, mivel a siker centimétereken múlik. A legtöbb fogás mélyen és szilárdan beágyazódva vár ránk az üledékben és nem adja könnyen magát. Ilyenkor nem elég egyszer áthúzni felette a mágnesünk, kell pár dobás mire az iszap fellazul.

Többször át kell húzni és keresni az árulkodó jeleket, amik elárulják, hogy érdemes-e folytatni. Ilyen jel lehet például a mágnesen gyűlő fémtörmelék, mert vaspor szinte mindenhol van a vízben, de ez nem jelenti azt, hogy fogás is van ott, de a nagyobb darabokra érdemes odafigyelni. Minél nagyobbak annál biztosabb, hogy jó helyen horgászunk és nagy eséllyel találunk valamit.

Hogyan mágnes horgásszunk 3

A technika alkalmazása

A mártogató technikát már feljebb leírtam, de ami lemaradt, hogy hogyan is alkalmazzuk ezt különböző helyeken. Kezdjük a hídról való horgászattal, ami az én személyes kedvencem, bár ezzel azért vigyázzunk és kerüljük az olyan hidakat, amiket a háborúban felrobbantottak vagy lebombáztak, mivel sok törmelék lehet a vízben, amiben elakadhatunk.

Hogyan mágnes horgásszunk 4

Hídon mindig középről érdemes kezdeni és úgy haladni az egyik part felé lassan átmártogatva az iszapot figyelve arra, hogy a mágnes tapad-e valamihez. Ha egy tárgy régóta van a vízben, akkor vastag iszapréteg fedi és nehéz elsőre észrevenni, ilyenkor egy pici ellenállás jelentkezik, lassul a mágnesünk, de semmi komolyabb jel. Mikor ehhez hasonlót tapasztalunk, akkor azon a helyen meg kell állnunk és többször le-föl mozgatni a mágnest, így fellazítva az iszapot. Ha a víznek van sodrása, akkor érdemes azt is kihasználni és beúsztatni a felszerelésünk a híd alá, hiszen a bedobott tárgyakat is lejjebb viszi a sodrás, illetve az előttünk itt horgászók is megemelhették már annyira, hogy a víz felkapja és lejjebb tolja.

Ezt a módszert már sokszor használtuk a Dunaharaszti hídnál és még azután is került elő bicikli, hogy rengetegszer átnéztük már a helyet.

És hogyan mágnes horgásszunk stégen? Ez esetben is hasonló módszert használunk, mártogatva-tapogatva végignézzük aprólékosan a stég környékét, úgy, hogy minden apró helyet átvizsgálunk. Ha nincsen sodrás, akkor a beesett tárgy egyből lesüllyed és a stég közvetlen közelében marad, ezért mindig körben kezdjük a keresést és úgy haladunk egyre távolabb. Ilyenkor érdemes elképzelni, hogy a horgászok hogyan használják a stéget, hova ülnek, hova pakolják le a dolgaikat, hol lehet a bottartójuk, hova teszik le a ládájuk és ezeket a helyeket sokkal tüzetesebben kell átnézni.

A stégek környékén mindig van valami fogás ezért legyünk alaposak és mártogassunk át többször minden centit, akár úgy, hogy csak le-föl ejtjük a mágnest egy adott ponton.

Hogyan mágnes horgásszunk 5

Amikor a legkönnyebb dolgunk van

Partról való horgászat talán a legkönnyebb, itt az alap mártogató technikával kell átnéznünk a vizet. A mágnest bedobjuk, hagyjuk lesüllyedni, kihúzáskor egy picit felemeljük, pár centit magunk felé húzzuk, és újra hagyjuk lesüllyedni. A következetesség a legfontosabb, ezért érdemes a területet felosztani sávokra és sávról-sávra áthorgászni a vizet.

Hogyan mágnes horgásszunk 6

Hogyan mágnes horgásszunk? Hát így! Ha betartjuk a fent leírtakat és alaposan és türelmesen horgászunk meg minden helyet, akkor a fogások is jönni fognak!
Üdvözlettel:
Erik&Dávid

Érdekes Történetek

Ubi mágneshorgászat (1)
Interjú Jung László “Ubival” a mágneshorgászatról

Jung László, alias Ubi a TripMania YouTube-csatornájával lett ismert, több tízezer feliratkozója van. Imád BMX-ezni és különböző járgányokat építeni, de ami számunkra talán relevánsabb, hogy nagy mágneshorgász hírében is áll.