Hogyan válassz horgászhelyet!

Folytatjuk a hogyan válassz sorozatunkat! A mágnes kiválasztásán már túl vagyunk, így A következő lépés megtalálni a legjobb helyet a horgászatra, de talán ez a legnehezebb. Erről írtunk már korábban, de jobb, ha részletesebben is belemegyünk a témába.

A hozzászólások között sokszor találkozunk azzal a kérdéssel, hogy “kinek van egy jó helye” vagy “egy jó tippje, hol lehet értékes dolgokat találni”. Sajnos erre nem szokott értelmes válasz érkezni, mivel a vízben lévő fémtárgyak jobb esetben nem szaporodnak, így ha valakinek van is egy jó tippje vagy helye, akkor azt nem árulja el, Ezért a legjobb, helyeket magunknak kell megtalálni.
Keresés közben három alapszabályt kell betartanunk. Olyan vizet kell keresnünk, ami lakott területen belül vagy annak közvetlen közelében fekszik, sokan megfordulnak ott és a víz elég mély ahhoz, hogy kézzel ne lehessen kiszedni a beejtett tárgyakat. Akkor járunk a legjobban, ha a helyismeretünket kihasználva, lakhelyünk közelében kezdjük a keresést.
A legtöbb településen belül találhatunk kisebb tavakat, csatornákat és folyókat (A csermelyeket és a patakokat kizárnám, mert nem elég mélyek).
Ha mind a három féléből van a közelünkben, akkor érdemes a keresési területet leszűkítenünk.

Csatornáknál és a folyóknál a legkézenfekvőbbek a hidak, ugyanis ezeken a helyeken a legnagyobb az átmenő forgalom, ezért itt nagyobb a valószínűsége a tárgyak beesésének vagy a szándékos bedobásának. Gondoljunk csak bele, ha van valakinél egy lopott bicikli, amit az esti buli hevében szerzett és ettől szeretne megszabadulni akkor hol tudná ezt megtenni? A bokor alá nem rejtheti, az árokba sem, a partról nem tud akkorát dobni, hogy ne lógjon ki a vízből, ezért fogja és ledobja egy hídról.

A másik módja a dolgot vízbejutásának a véletlen beejtés. Életünk legjobb képének elkészítése során felelőtlenül a kinyújtjuk a telefonunkat a korlát fölé és egy óvatlan pillanatban elejtjük. De bármely más tárggyal is járhatunk így és ezek között már akadhatnak értékesek is.
A hidak átnézése után folytathatjuk a part mentén a horgászatot, olyan helyeket keresve, ahol stégek találhatóak. A sima part is jó lehet, de ott általában kevesebb a fogás mivel a kézből-zsebből leejtett tárgyakat könnyű felvenni, Viszont Ha a zsebkést egy stégen ejtjük be, akkor már kicsi az esélye, hogy megtaláljuk, Egy méteres vízben szinte lehetetlen.

A horgászataink során észrevettük, hogy a legsikeresebb azok a stégek, amik este teljesen sötétben vannak és van egy utca a közelében. Itt is az játszik szerepet, hogy az, aki megakar szabadulni valamitől az a lehető leggyorsabban, a legrövidebb úton szeretné ezt megtenni. illetve a horgászok is előnyben részesítik azt, amihez közel tudnak leparkolni és nem kell sokat cipekedni. A többi stéget is érdemes átnézni, de azokon a leggyakoribb fogások az ágasok. Ha pont ezeket gyűjtjük, akkor olyan részt keressünk ahol nincsen kialakított bottartó. Így saját ágast kell használni, amiket az ilyen helyeken szinte lehetetlen megfelelően rögzíteni. Keresés közben még javasolt áthorgászni a mólókat és a hajókikötőket, mivel a csónakból ki és bepakolás közben sok minden beeshet a vízbe. A part mentén tovább sétálva érdemes átnézni a bedőlt fák és akadók környékét, hiszen ezeket a pergető horgászok is előnyben részesítik és sűrűn látogatják a nagy fogás reményében, de ilyenkor előfordul, hogy beakadnak és beszakítják a műcsalikat.

Ez pont kapóra jön azoknak, akik ilyeneket szeretnének gyűjteni mágnes horgászat közben, viszont arra az egyre figyelni kell, hogy kis mágnest használjunk, 90-175-ig. Átmérőben megfelelnek, és nehezen akadnak el a gyökerek, ágak között.
A következő kategóriába a kutak tartoznak. Nem könnyű olyat találni, ami bővelkedik fogásokban, de a nagy számok törvénye alapján bármikor belefuthatunk egy ilyenbe.
Kutaknál, amit érdemes betartani, hogy minél régebbit keressünk. Fontos, hiszen minél régebben áll ott, annál nagyobb az esélye, hogy valaki már megpróbált elrejteni benne valamit. Azt, hogy régi-e onnan lehet felismerni, hogy téglából van kirakva a fala és nem a “modern” beton gyűrűs. Láttunk már rendőrségi kút mágnest, ezek nagyjából 10 centiméter átmérőjűek és ferritből készültek A tartóerejük elenyésző a horgász mágnesekéhez képest. Nehezen szednek ki bármit is a kútból. Ezért, ha valakit szorított az idő és nem volt lehetősége elszaladni a falu szélén lévő csatornához, hogy elrejtsen valamit akkor kapóra jött a kertvégében álló kút. Bár az általános fogások inkább a vödrök és egyéb beejtett használati tárgyak.
Helykeresés közben járjunk mindig nyitott szemmel és keressük a vízközelében lévő árulkodó jeleket:
-Mennyire megközelíthető a horgász hely? (ahova nekünk is machetével kell bejutnunk kevés fogás lesz)
-Van-e szórakozóhely, kiülős terasz a közelében?
-Este mennyire van kivilágítva?
-A víz legalább egy méter mély már a part közvetlen közelében is?
-A stég nyitott, bárki használhatja?
-Milyen régóta van ott?

A fent felsoroltak a horgászhely kiválasztás legáltalánosabb szabályai, amiket érdemes megfogadni, de mindig legyünk kreatívak.
Üdvözlettel:

Erik&Dávid

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük