Örömmel tudatjuk, hogy újabb taggal bővült a Meknetis-család. 990 grammal, 30 mm-es magassággal megérkezett hozzánk a “pici” Kráken horgászmágnes. Anya és apa is jól vannak, a baba pedig tapad. Eltelt egy kis idő már azóta, hogy Gyula mágneshorgász-társunk tesztelte a Bulldogot. Szerencsére a „kis dögöt” sokan örökbe fogadtátok, viszont éreztük, hogy még mindig van hova fejlődni. Úgyhogy csendben fogtuk magunkat, visszavonultunk a boszorkány konyhánkba, ahol megszületett a Kráken.
Habár csápjai nincsenek, mégis mindent magához tapaszt, ahogy azt Pali élménybeszámolójából megtudhatjátok majd. Na de mielőtt belevágnánk, nézzük meg, miből élünk!
Tapadós, mint egy dalszöveg
A Kráken némileg nagyobb a Bulldognál, habár a 70-es átmérőjű mágnes nem számít a legnagyobbnak, sokkal inkább a felső-közép kategóriába esik. Viszont, ami tényleg különlegesség teszi, az a jelenlegi legmagasabb fokozatú, N52-es neodímium mágnes. Ugyanezzel a mágnessel találkozhattatok már a Bulldogban is, viszont a Kráken oldalankénti 330 kilogrammos tapadása túltesz a társán.
Ami miatt ez a mágnes picit különc, hogy az acéltokban tömb mágnes helyeztünk el, aminek köszönhetően messzebbről is megérezhetőek a vele a tárgyak. Úgy éreztük tehát, hogy sikerült valami olyat alkotni, ami nemcsak felér a Bulldoghoz, de túl is szárnyalja azt. És miután, mint Frankenstein szörnye, életre kelt a művünk, oda is adtuk Palinak, hogy tesztelje nekünk.

A hétpecsétes titok
Palinak úgy adtuk át tesztelésre a Kráken horgász mágnes szettet, hogy cserkész becsszóra megesküdött, őrzi a titkát és nem mutatja meg országnak-világnak, Facebooknak és Instának. Mindez márciusban történt, szóval minimum fél évet nyüstölte horgászmágnest. Mielőtt még rátérnénk a tényleges tesztre, egy fél pillanatra meg kell állnunk, hogy egy picit kontextusba helyezzük a következő bekezdésben szereplő adatokat. A Bulldogos cikkben ugyan már említettük, de itt is ki kell emelni: nem minden a horgászmágnes erőssége, sokkal fontosabb a technológia.
Palinak volt már dolga 670-es és 888-as mágnessel is, ehhez képest a Kráken horgászmágnes meglehetősen karcsú, oldalanként csupán 330-as tartóerővel rendelkezik. Mégis sokkal jobb tapadást biztosít, mint a fent említett másik két, névleg magasabb tartóerővel rendelkező mágnes. Szóval Pali fél évig tesztelte, nyüstölte a terméket: használta a Nagy-Dunánál, a Rákos-pataknál, a K-hídnál, Tahitótfalunál és még temérdek más helyen.
“Szuperül lehetett vele érezni a távolabbi dolgokat, és ami még jobb, az iszap alatti tárgyaknál is volt húzása. Volt, ami olyan mélyre süllyedt, hogy ásóval kellett kiásnom, a Kráken mégis megérezte” – mesélte lelkesen Pali. – “Csináltam vele egy tesztet, hogy hány 100-as mágnest lehet rátapasztani anélkül, hogy leessenek. 3 darabot is simán elbírt.”
Persze a képek, és a fogások többet mondanak 1000 szónál. Nézzük is meg őket!
Mit sikerült fogni a Kráken horgász mágnes szettel?
Fél év alatt Pali számtalan tárggyal tehermentesítette a hazai vízállományt, kihalászott többek között:
- egy TT Tokarevet,
- egy marok lőfegyvert (természetesen mindkettőt leadta a rendőrségen, hiszen ilyenkor ez az eljárás),
- egy DVD-lejátszót,
- nagyon helyre kis lábasokat,
- kézi súlyzót,
- ollót,
- drótvágót,
- evőeszközöket,
- gereblye fejeket,
- és egy csomó meghatározhatatlan fémhulladékot.
Ja, és majdnem kihagytuk, hogy Hamupipőke tompákáját is sikerült kifognia.

Pali egyébként a mágneshorgász-versenyen is megjáratta a Krákent: a felnőtt egyéni, saját felszereléssel induló mezőnyben első helyezést ért el. Szó szerint mindent is sikerült kipecáznia, talán csak egy dolog maradt a tóban. (Egyébként, ha még nem olvastátok el az élménybeszámolónkat a versenyről, akkor kattintsatok ide: érdemes, mert nagyon szuper hangulatú kis rendezvény volt, és bizony lesz is folytatása.)
De mi történt fél év alatt a mágnessel?
Pali nem finomkodott a Krákennel, március óta rendesen megjáratta, és különösebb karbantartást sem végzett, elmondása szerint viszont a mágnes így is olyan volt, mintha vadi új lenne. “A többi mágnesemen ennyi idő után már megjelentek apróbb rozsdafoltok, és látszott rajtuk, hogy használtam őket. A Kráken viszont olyan volt, mintha most vettem volna.”
Kértük Palit, hogy mondjon valami negatívumot is a Krákenről, hiszen olyan nincs, hogy valami tökéletes. “Lehetne nagyobb az átmérője, mondjuk mint a tripla nyolcasé” – mondta végül hosszas gondolkodás után. “Elsőre picit rondának tartottam – mondjuk ez szubjektív -, de amikor munkára fogtam, teljesen odáig lettem érte. A páromnak is annyira megtetszett, hogy többször lenyúlta tőlem, úgyhogy kénytelen voltam mással horgászni.”

Szóval, ha jártál már ezerszer lehorgászott helyen, ahol már sörösüveg kupakot sem találtál, akkor javasoljuk, hogy látogass vissza a Krákennel. Ahogy tette ezt Pali is és meg is mutatta videójában. Ha valamit rejt a víz mélye, akkor ez a mélytengeri szörny biztosan kihalássza neked.