Itt az őszi szezon: ebben a kellemes, derengős napsütésben pedig nincs szuperebb, mint elmenni egy sétával egybekötött mágneshorgászatra. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy egy-egy ilyen túra alkalmával több kilométert is megteszünk. Most viszont szűk volt az időbeosztásunk, úgyhogy inkább fix pontokat kerestünk, ahonnan a vízbe dobhatjuk a mágneseinket.
Úgy döntöttünk, hogy Dunaharasztitól indulunk majd. Ha még emlékeztek, ezen a részen párszor jártunk már – itt fogtunk egy Scorpion VZ-61-es géppisztolyt is. Bár titkon azért reménykedtünk benne, hogy megint valami érdekes dolog akad a horgunkra, nem gondoltuk volna, hogy itt másodszor is újrázni fogunk… na de kezdjük inkább az elején!
A mágneshorgász felszerelésünk
Mivel egy relatíve lehalászott területről van szó, így nagyobb tartóerejű mágnesekre volt szükségünk: úgy döntöttünk, hogy egy 300-as és egy 400-as horgászmágnes épp ideális lesz erre a célra. Ezek ugyanis már elég nagyok ahhoz, hogy olyan tárgyakat is ki tudjuk szedni amik nagyon régóta, és nagyon mélyen vannak az iszapban.
Az volt a terv, hogy ezzel a két különböző mágnessel a partközeli részeket pásztázzuk át, ahol nagyon vastag az iszap. Úgy számoltuk, hogy nagyjából 40-50 centi vastag réteget kell legyűrnünk, a terv pedig az volt, hogy a mágnest ezen húzzuk keresztül-kasul, illetve lefejtő mozgásokkal megpróbáljuk rezegteti az iszapot, hogy egy picit fellazuljon. Ezzel a trükkel, ha valamilyen fémtárgy ragadt a sárba, akkor a mágnes felé tud fordulni, és könnyedén rátapad. A technikát leginkább a nádasoknál, illetve sásoknál lehet jól alkalmazni. Találtunk is néhány szimpatikus, ilyen jellegű helyet: kettő stéget, és kettő, vízparti horgász szállás közelében lévő helyszínt.
(Csak halkan súgom meg: az utóbbi azért is jó móka, mert a pecások sok kincset ejtenek a vízbe, miközben küzdenek a halakkal.)
A nagy fogásokra bizony várni kellett, de aztán…
Kisvártatva meg is lett az eredmény. Az első néhány dobás után kifogtunk egy nagyon tuti kisbicskát – kezdésnek nem is rossz! Ahogy mondani szokás, a gyenge kezdés után erős visszaesés következett. Jó darabig nem akadt semmi a horgunkra, pedig nem mondhatjuk azt, hogy ne rezegtettük volna kitartóan az iszapot. Úgy láttuk jobbnak, ha egész egyszerűen átköltözünk a következő helyünkre. Igen ám, de a stég annyira roskatag és ingatag volt, hogy egyszerre csak egyikünk tudott ráállni.
Ettől függetlenül érdemes megpróbálni az ilyen elveszett helyeket, hiszen sok esetben itt ejtik be a legértékesebb fogásokat. (És tényleg…) Maga a helyszín egyébként már első blikkre is ideálisnak tűnt. Ahogy meg tudtuk állapítani, a víz körülbelül másfél méter mély lehetett, ráadásul az iszap sem volt olyan vastag, mint az előző helyen. A sokadik dobás után éreztem, hogy egy kisebb tárgy rátapadt a mágnesre, és óvatosan húztam ki. Mikor már majdnem kint volt, egy fában picit elakadt, de szerencsére a mágnes akkora tartóerejű, hogy az ilyenek meg sem kottyannak neki.

… ismét fogtunk egy fegyvert: egy 1948-as TT33-as Tokarev pisztolyt!
Megdöbbenve láttuk, hogy Dunaharaszti ismét egy fegyverrel “ajándékozott meg” minket. Már első ránézésre is látszott, hogy régebbi típusú a fegyver, de meglepően jó állapotban maradt fenn. A torkolat és a cső része el voltak rohadva, azonban a markolat még épségben maradt. Az első “basszus!” felkiáltás után már tudtuk, hogy mi a teendő – értesíteni kell a rendőrséget, és abba kell hagyni a pecázást.
(Ha nem is mondhatjuk, hogy rutinosak vagyunk, de azért tudtuk, hogy mire számítsunk, hiszen már adtunk le gépfegyvert a Dunaharaszti Rendőrőrsön, ahol egyébként teljesen készségesek voltak a rendőrök.)
Mi a teendő, ha mágneshorgászat közben fegyver akad a horogra?
Amennyiben ti is fegyvert fognátok a mágneshorgászás során, semmiképp se vegyétek ki a tárat, és ne rakjátok el a fegyvert emlékbe. Ha ugyanis megtalálják nálatok, az lőfegyverrel való visszaélésnek minősül, és büntetőjogi kategória - amit három év szabadságvesztéssel is büntethetnek. Ebben az esetben értesítsétek az illetékes rendőrséget, majd mondjátok el a pontos helyszínt, vagy vigyétek be a legközelebbi őrsre!
Felhívtuk tehát a rendőrséget, viszont elég nehezen tudtuk meghatározni, hogy pontosan hol is vagyunk, hiszen egy szervizút mellett fogtuk ki a pisztolyt. Mivel az őrs tulajdonképpen nem volt messze (nagyjából negyed órányira kocsival), így szóltam a diszpécser hölgynek, hogy inkább mi elvisszük hozzájuk a fogást, úgy talán egyszerűbb lesz. Ilyenkor egyébként előre szoktunk szólni, hogy lőfegyvert viszünk be (ti is tegyetek így), úgyhogy nem fognak meglepődni, ha fegyverrel állítunk be hozzájuk.
Ahogy beértünk, a Dunaharaszti Rendőrörsön már vártak minket. Ismét azt kell mondjuk, hogy le a kalappal a munkatársak előtt, nagyon segítőkészek voltak, és nem kezeltek minket bűnözőként. Már a helyszínen elkezdték a pisztoly vizsgálatát: ilyenkor egy fegyverszakértő is kijön és átnézi, hogy pontosan miről is van szó. Így már ott helyben megtudtuk, hogy egy 1948-ban gyártott TT 33 Tokarev akadt a mágnesünkre, és annak is egy ritkább változata: ez még a Rákosi-címert (kalapácsot és kalászt) viselte magán, a markolat részén.

Mi az a TT 33 Tokarev?
A Tokarevet Fjodor Tokarev tervezte. Az első változat TT-30 néven került gyártásra, és már a szovjet Vörös Hadseregben is használták. Később, 1933-ban a zárszerkezetet módosították, az új széria pedig már a TT 33-as nevet viselte. A fegyvert a Tula-i fegyvergyárban gyártották, 1934-től, és összesen 520 ezer darab készült belőle. A II. világháborúban a szovjet tisztek legelterjedtebb oldalfegyvere volt.
Ebből a típusból nem gyártottak sokat, úgyhogy a történelem egy igazi ritkaságát sikerült kifognunk. Ettől függetlenül nem minősítették muzeális értéknek. Azt az infót kaptuk, hogy a fegyverszakértő ellenőrzi, hogy a lőfegyvert lehet-e hatástalanítani, és ha igen, hogyan. A hatástalanítás egyébként úgy történik, hogy megpróbálják kiszedni belőle a fő alkatrészeket. Viszont a vízben talált pisztolyok többsége annyira össze van rohadva, hogy lehetetlenség az összes mozgó alkatrészt eltávolítani, és egyenként átnézni.
Ritkább eset, de amennyiben a fegyver menthető, a rendőrség felajánlhatja, hogy ha állod a hatástalanítás költségét, akkor utána visszakaphatod a fegyvert, egy igazoló okmány kíséretében. Mikor tehát kifogtok egy fegyvert, már a leadási jegyzőkönyvben érdemes megjelölni azt, ha erre igényt tartotok. (Persze kicsi rá az esély, hogy a rendőrség visszaadja, de egy próbát azért megér – tök jól mutat egy ilyen pisztoly a vitrinben.) Miután együtt kitöltöttük a jegyzőkönyvet – jelen esetben talált tárgyként vették át tőlünk a puskát – felvették az összes adatunkat. Ezután jelezték hogy a fegyverszakértő később azonosítja be a pisztolyt, és előfordulhat, hogy a beazonosítás után megkeresnek minket néhány kérdéssel. Ezt követően még néhány percet beszélgettünk a rendőrökkel, majd elköszöntünk és eljöttünk.

Utóirat, avagy mi lett a pisztollyal, miután kifogtuk?
30 nappal a leadást követően kaptunk egy hivatalos értesítést, hogy a lőfegyverben benne volt a tár, amiben oxidálódott, rozsdás golyók is voltak. Mivel teljesen belerohadtak, így nem lehetett hatástalanítani a fegyvert. A Tokarevet ezért megsemmisítették, amit nagy sajnálattal vettünk tudomásul, hiszen igazi, muzeális, ritka darab volt. Ettől függetlenül, szerencsére, a fogásról rengeteg képünk készült, és videót is forgattunk, így örök emlék marad – hiszen a történelem egy igazi, ritka darabját sikerült kifognunk.
És valljuk be, titkon minden mágneshorgász egy kicsit erről álmodik…