Már régóta terveztem, hogy visszatérek Gyulára mágneshorgászni. Igaz, csak nyolc hónapig éltem itt, de gyorsan az egyik kedvenc városom lett, és azóta is bánom, hogy vissza kellett költöznöm innen Budapestre. Mindamellett, hogy egy nagy, színes történelmi múltra visszatekintő város, a horgászhelyek tekintetében sem kell szégyenkeznie.
Gondoljunk csak a Fehér- és Fekete-Körösre, a gyulai horgásztóra, és a városban keresztül-kasul kanyargó csatornákra. Ezek közül is a kedvencem a Békési-övcsatorna ami átfolyik a városon. Maga a csatorna egyébként nem mondható túlságosan nagynak – épphogy csak eléri a helyenkénti 4 méter szélességet – és a víz mélysége sem túl nagy, mégis van benne valami megfoghatatlanul különleges. Ráadásul, ami mágneshorgász szemmel még ellenállhatatlanabbá teszi, hogy érinti a legforgalmasabb helyeket, és pár híd is átível fölötte – ezek pedig bizony igazi aranybányák.
A nagy dilemma: milyen mágneshorgász felszerelést vigyek magammal?
Amikor tehát adódott egy lehetőség, hogy egy napra a városba mehessek, és eltöltsek ott 7 kerek, szabad órát, nem is volt kérdés hogy elvállalom. Viszont annyi nehézség azért volt a dologban, hogy kora délután tesznek ki, és csak késő este jönnek értem újra. Mivel így egész nap a városban leszek, nagyon jól át kellett gondolnom, hogy mit viszek magammal. Ráadásul ehhez előre meg kellett terveznem, hol szeretnék mágneshorgászni, mivel ha vastagabb iszapos részhez tévedek, ott bizony szükség van egy erősebb cuccra. Végül egy 300 kilogrammos mágnest választottam útitársnak, úgy gondoltam, ez a legjobb középutas megoldás.
A mágneshorgász túrát a város szélén kezdtem, azon a helyen ahol régen nagyon sokat pergettem és nagyon sok halat fogtam. Elsőre fura érzés volt így, évekkel később visszatérni, oda ahol eddig halakat fogtam, most pedig csali helyett mágnest lógatok a vízbe. Elsőként, mint a legtöbb mágneshorgász, átgondoltam azt, hogy tulajdonképpen mire is számíthatok, milyen fogás az, ami ezen a területen jónak mondható. Hiszen adott egy tiszta város, ahol az utcán maximum csak vizes zsemlét látok szétdobálva a galamboknak, és néha itt-ott egy kis szemetet. Ha pedig esetleg egy bringa esett volna az egyik, közeli csatornába, azt is könnyen meg lehet látni, és ki lehet szedni.
Ami pedig a közepesebb méretű kincseket illeti: ha valaki egy kis ladikkal áthalad a csatornán, és egy picit lejjebb nyomja az evezőt, máris beakadhat az alján található dologba, és könnyen kipiszkálhatja. Végső soron tehát úgy voltam vele, hogy már a kisebb fogásoknak is örülök, ha pedig egy közepes méretű tárgyba botlok, akkor örömtáncot lejtek.
Az már egyébként az elején feltűnt, hogy az első választott helyszínemnél feltűnően nagy a víz sodrása, ami gyorsan elviheti a mágnest, ráadásul elég szokatlan egy csatorna esetében. Ezért először egy jó módszert kellett kitalálnom. Az volt az elképzelésem, hogy magát a mágnest a sodrással ellentétes irányba dobom fel, és hagyom lesüllyedni. Amint pedig érzem, hogy a mágnes leért a fenékre, a kötelet megfeszítem és pici, apró mozdulatokkal kezdem el kihúzni. Amire figyelnem kellett, hogy tényleg lassan húzzam, hiszen minden négyzetcentimétert át akartam vizsgálni.
Az első fogások a mágnessel
Már az elején tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy aligha fogok itt valamit. Az első néhány dobás után ugyanis több, babonából bedobott érmét húztam ki egymás után. Ezután egy igazi “meglepi” várt: egy kipufogódob, ami azért elég érdekes, hiszen a mágneshorgászatok alkalmával sok mindennel találkoztam már a biciklitől elkezdve, a pisztolyokon át, de hogy pont egy kipufogódob?! Erre azért elég kicsi az esély… Talán véletlenül esett bele, talán direkt dobták be, de az is lehet, hogy egy autóról esett le, ahogy menet közben áthaladt a hídon.
Ahogy horgásztam, egyre inkább haladtam beljebb a város felé, ahol egymást érték a hidak. Persze egyre izgatottabb is lettem, hiszen ahol sok az ember, ott még nagyobb esély van rá, hogy izgalmasabb dolgokat találok a vízben. Kicsivel később egy lakat akadt a horgomra, majd ahogy tovább haladtam az egyik hídra, egy jókora rozsdás bicikli lánc tapadt a mágnesre.
Kis fogásnak tűnik, mégis feljebb ment tőle a vérnyomásom… A tapasztaltabb mágneshorgászok minden bizonnyal tudják, hogy ahol egy biciklialkatrész van, ott bizony könnyen lehet egy kerékpár is a közelben. Alaposan átpásztáztam a környéket, de a lelkesedésem az idővel egyre inkább alábbhagyott. Nagyon úgy tűnt, hogy ha volt is itt bicikli, azt bizony már valaki megtalálta…
A gyulai szerelem-híd, ahol sok-sok lakat és sok-sok kulcs várt
Azért nem eresztettem le teljesen, továbbra is kitartóan dobáltam a mágnest – vagyis dobáltam volna, de ahogy egyre későbbre járt az idő, a sétáló utca környékén már horgászok is voltak. Épp ezért a parton nem lehetett mágnesezni (és egyébként sem szerettem volna megzavarni a kollégákat). Így viszont sajnos maradt még pár olyan rész, amit nem sikerült átnéznem.
Egyébként, ha ti is Gyulán jártok mágneshorgászni, érdemes megjegyezni, hogy nemcsak a hidak környékét jó átnézni, hanem a két híd közötti szakaszokat is. Ezeket a részeket csónakkal, vagy kajakkal lehet a legjobban meghorgászni, és ahol relatíve szélesebb, 4 méteres a csatorna, ott bizony tuti, hogy értékes kincseket lehet találni. Mivel csónakom nem volt, így maradtak a hidak.
Ezután az általam egyik legizgalmasabbnak gondolt híd felé vettem az irányt, a Szent László utca Élővíz-csatornája felett átívelő “lakat-hídhoz”. Tulajdonképpen bele sem gondoltam, pedig teljesen logikus, hogy egy csomó kulcsot lehet itt fogni. Ugye a szerelemlakat lényege, hogy a pár összecsukja a lakatot, lezárja (ezzel örökre összekötik az életüket), majd a kulcsot belehajítják a csatornába. (Csak remélhettem, hogy a kifogott kulcsokkal nem tettem tönkre pár tucat párkapcsolatot… esküszöm, hogy nem próbálgattam őket egyenként a lakatokba, hogy kiszúrjak bárkivel!)
Egy kis ideig még elszórakoztam a kulcsok horgászásával, majd mint egy sporthorgász, visszaengedtem őket a természetes élőhelyükre. Ezután tovább álltam a következő úticélomhoz, ahol rengeteg szerencsepénzt fogtam. Ezeket már csak azért sem dobtam a vízbe, mert én voltam a szerencsés, hogy megtaláltam őket. Egyébként érdekesen éreztem magam: körülöttem kiöltözött emberek mászkáltak, mindenki csinosban, én pedig nyakig sárosan caplattam keresztül a városon.
Szép lassan elérkeztem az utolsó hídhoz, úgy gondoltam, hogy amíg nem jönnek értem, megéri még párat dobálni – és milyen jól tettem! Sikerült ugyanis néhány nagyobb bicikli alkatrész fogni, bár sajnos itt sem jött ki egy váz vagy kormány a vízből. Mivel már kezdett esteledni, ideje volt összepakolnom, és összességében nagyon elégedettem nyugtáztam a napot.
Menjetek Gyulára mágneshorgászni, garantálom hogy nem bánjátok meg!
Egy gyönyörű városban mágneshorgászhattam egész délután, tele vagyok egy csomó aprópénzzel, sok-sok szerelemlakatot láttam… És az sem elhanyagolható szempont, hogy nagyjából 10 kilogrammnyi szeméttől tisztítottam meg az Élővíz-csatornát. Remélem még lesz lehetőségem visszamenni Gyulára, mert van még felfedezetlen csatorna rész, ami csak arra vár, hogy egy lelkes mágneshorgász meglátogassa…
