Megmondom őszintén, már kevés dolog tud meglepni a mágneshorgászattal kapcsolatban. Mégis, amikor megnyitottam Laci e-mailjét, percekig csak némán bámultam a monitort. Lelkes mágneshorgász társunk ugyanis egy komplett motorral pózolt a képeken, amiket frissen fogott ki az Algyői főcsatornából.
Baszki, ez az évszázad fogása – mormoltam magam elé. Ráadásul, amikor elbeszélgettünk, Laci nemcsak ezzel lepett meg… De üres szócséplés helyett hallgassuk meg inkább őt!
Régóta szemez a mágneshorgászattal
Régen sokat horgásztam – kezdi a beszámolót Laci – viszont sok munkám volt, úgyhogy egyre kevesebb időm maradt a hobbimra. Aztán mégiscsak hiányérzetem volt, szerettem volna valamit csinálni, nehogy már csak a munkából álljon az életem. Sokakhoz hasonlóan a neten találtam rá a mágneshorgászatra. Először csak videókat néztem, aztán beléptem a mágneshorgász csoportba, és láttam, mik akadtak horogra. Egyből kedvet kaptam hozzá, de az időhiány miatt egyelőre maradtak csak a YouTube-videók, és a képek.
Aztán karácsonykor megtört a jég: a feleségemtől mágneshorgász szettet kértem karácsonyra. A 410-es, kofferes szettet kaptam meg a kedvesemtől, amit aztán rövid időn belül ki is próbáltam.
Csongrád-Csanád megyében lakunk, a közelünkben található az Algyői főcsatorna, úgyhogy arra esett a választásunk, és néhány nap múlva ki is próbáltuk a készletet. Mivel a főcsatorna horgászhely is, így inkább csak konzervet, etetőkosarakat fogtunk, de akadt a horogra például elem és fóliasátor váz is. Elég hamar rákaptam a horgászat ízére, úgyhogy a párommal még december 30-án, a céges bulink előtt is kimentem a hídra.
Feltűnt, hogy egy bizonyos ponton, valahol mindig tapad a mágnes. Azt gondoltam, hogy talán csak a csatorna alján található acélrudakra tapad rá – de azért piszkálta a fantáziámat, hogy mi is lehet az. Mivel a feleségem 31-én nem ért rá, mert dolgozott, így szóltam az egyik barátomnak, hogy kísérjen el, és nézzük meg együtt, mi a fene is lehet az…
Az elkésett karácsonyi ajándék
Szilveszter napján tehát ki is mentünk, hogy megmágenesezzük a helyet. Ahogy dobáltuk be a mágnest, láttuk hogy egy fekete valami szivárog fel.
Olaj volt.
Poénkodtunk egymással, hogy biztos találtunk egy olajvezetéket vagy egy motort. Aztán ahogy dobálgattuk, az olaj egyre csak szivárgott a felszínre. Nagyon küszködtünk vele és nem igazán találtunk tapadást, úgyhogy elővettük a készletben található, 3 ágú kampót is, rásegítésként. Szerencsére már egy csomó videót megnéztem előtte, hogyan kell kampózni, és mit is kell pontosan ilyen esetekben csinálni. A kampó be is akadt, úgyhogy neki tudtunk állni kiemelni a dolgot. Baromi nehéz volt, nagyon mélyen ült az iszapban, viszont végre valahára sikerült megmozgatni, és elkezdtük kihúzni.

Először csak egy kereket láttunk, aztán előbukkant a motor többi része. Teljesen ledöbbentem, csak néztem magam elé, és totálisan elöntött az adrenalin. Már nem cigizek, de ahogy megláttam hogy mi akadt a horogra, rá kellett gyújtanom. Ahogy picit magamhoz tértem, megpróbáltuk még tovább húzni, de nem akartam túlságosan erőltetni, nehogy visszazuhanjon.
Mivel olvastam, hogy ilyenkor bejelentési kötelezettség van, célszerűnek láttam felhívni a rendőrséget. Tárcsáztam a 112-t, majd átkapcsoltak a Csongrád-Csanád megyei kapitányság vonalára. Megnéztem volna őket, hogy milyen arcot vágtak, amikor bejelentettem, hogy mágneshorgászás közben egy motort fogtam az Algyői főcsatornánál. Picit talán hitetlenkedtek is, de kisvártatva kijöttek, és ők is látták a vízből félig kiálló motort.
Közben két fiatal srác, akik a hídon sétáltak látták, hogy miben ügyeskedünk, és odajöttek nekünk segíteni, de még úgysem akart sikerülni, úgyhogy szóltam a barátaimnak, hogy helyzet van. Együttes erővel és egy csörlő segítségével végül sikerült kihúzni a motort.

Ezután vödörben hordtuk fel a vizet a csatornából, hogy le tudjuk mosni, mivel mindenhol tiszta iszap és kagyló volt. Jó húsz perc tisztogatás után meglett az alvázszám is, így még a helyszínen megtudtuk, hogy nincs nyilvántartásba véve, nem körözik és nem is keresi senki. Maga a motor egyébként egy kisebb, 50 köbcentis crossmotor.
A fogást végül egy Transporterbe tettük, és segítettünk elvinni a rendőröknek a talált tárgyak osztályára. Szerencsére nagyon készségesek és kedvesek voltak végig. Kérdezték, hogy ha nem jelentkezik senki, igény tartanék-e rá, erre természetesen egyből rávágtam az igent.
Mit kell tenni, ha ilyen tárgy akad a horgodra?
Amennyiben fegyvert, lőszert találsz, azonnal értesíteni kell a rendőrséget, máskülönben fegyverrel való visszaéléssel is megvádolhatnak. Talált tárgyak esetén 8 napon belül jelenteni kell a helyi hatóságnak, ellenkező esetben 1 év szabadságvesztés is lehet a büntetés.
Mikor lehet a miénk a talált tárgy?
A Ptk. vonatkozó 2013. évi V. törvény 5:54-5:64. §-a szerint, ha a jogos tulajdonos 1 éven belül nem jelentkezik, akkor igényt tarthatunk a talált tárgyra. Erről pedig szerencsére hatósági igazolást is kapunk, így hivatalosan is mi lehetünk az új tulajdonosok.
Ha szeretnél bővebb infót kapni a mágneshorgászat jogi hátteréről, kattints a linkre.
A titokzatos motor
Érdekesség, hogy a csatornát évente leengedik, így tudják megtisztítani az alját – viszont a motort vagy senki nem vette észre, vagy a tisztítás után került bele. Viszont az állapotát tekintve (tele volt kagylóval, mélyen ült az iszapban) arra tippelnék, hogy egy évnél tovább pihent a víz mélyén. A motort további rejtély is övezi. Néhány éve történt itt egy motoros üldözés, úgyhogy lehetséges, hogy ez az egyik tárgy, amitől meg akartak szabadulni – ez azonban nem hiteles információ, csak találgatás.
Mi lesz a motor sorsa?
Nekem is több motorom van – mondja Laci – de megmondom őszintén, nincs kedvem felújítani, nem vagyok odáig a modern, kisköbcentis crossokért. Úgyhogy, ha nem jelentkezik érte senki, reményeim szerint majd ki lesz állítva a Camponában található mágneshorgász boltban.
A további tervek
Azóta sajnos nem volt időm kimenni a hídhoz, pedig nagyon kíváncsi vagyok, mit rejt még a csatorna mélye, úgyhogy hamarosan visszanézek majd. Ezenkívül érkezik az új, 500-as mágnesem is egy hosszabb, 40 méteres kötéllel. Van még három bakancslistás hely, ahová nagyon szeretnék idén eljutni: az Atkai-Holtágra, Kunfehértóra, illetve Szentesre.
Bővül a mágneshorgász-közösség
A végére pedig egy slusszpoén: az egyik rendőr, aki segített kihúzni a motort elismerően bólogatva azt mondta, hogy ezek után ő is nekiáll mágneshorgászni.
Várjuk őt is szeretettel!
Update: Laci jelezte nekünk, hogy meglett a motor gazdája. Sokat nem árulhattak el, így csak annyit tudunk, hogy 2016-ban tulajdonították el, Lacit pedig az önkormányzattól hívták fel, hogy jelentkezett a jogos tulajdonos. Minden jó, ha a vége jó!