Barion Pixel

Szász Hunor története Angliából!

Az igazság, hogy ezt nem mágnes horgászattal találtam, de ha anno tudtam volna erről a módszerről, akkor biztos azzal fogom meg. Imádok pergetni és az egyik kedvenc helyemen egy közel két kilogrammos csukát fárasztottam mikor szerencsétlenül lefordult a horgomról és elindult a szabadság felé. Ahogy ez lenni szokott ilyenkor az ember visszafojtott lélegzettel követi a tekintetével és figyeli a fogását, ahogy az elmerül a vízben. Én is így tettem és közben észrevettem valami fémes csillogást körülbelül harminc centiméterre a felszín alatt az opálos vízben. Ha valami csillog, az csak jót jelenthet ezért egy bottal és egy szájbilinccsel és annak a kötelével próbáltam kideríteni mi is lehet az. Rádobtam a felszerelést és próbáltam megakasztani benne, néhány próbálkozás után sikerült és felszínre húztam egy biciklit.

Már emelésközben készítettem pár képet róla a rendőrségnek, hiszen biztos, hogy nem a jogos tulajdonosa szabadult meg ezzel a módszerrel tőle. Amikor a parton volt és alaposabban szemügyre vetten találtam az ülésnyereg alatt egy matricát a tulaj nevével és címével. Szerencsére a lakhelyemtől három kilométerre lakott így felkerestem, hogy visszaadjam neki. Mikor elmeséltem, hogyan is találtam meg a bicikliét mondta, hogy már régen eladta, így nem az övé. Mivel nem jelentkezett érte senki illetve az eltűnését sem jelentették be, nálam maradt.
A legelső tulajától tudtam meg, hogy ő két évvel ezelőtt vette akkor 480£-ért ami nem egy kis összeg. Jól felszerelt kerékpár volt, agyváltóval, elől-hátul dobfékkel csak a pedál tengelyét hajtotta ki valaki. A felújítást a helyi használt piacon kezdtem ahol nagyjából 20£-ból megvettem mindent. amit cserélni kellett. Volt új láncom, két új gumim egy másik kormányom és egy hajtókaragyam. Mikor megvoltak az alkatrészek, szétszedtem mindet jól átzsíroztam és összeszerelés előtt a vázát az eredi színben újra festettem.

Azóta is használom városi közlekedésre, megbízhatóan és jól működik pedig már eltelt három év. Most találtam rá a mágnes horgászatra és már úton van első mágnesem, mert nagyon érdekel ez a hobbi a kincskeresős mivolta miatt, és ha egy ilyen biciklit találok a partközelében, akkor vajon mi lehet beljebb a mélyebb vizekben.

Remélem tetszett ez a kis történet arról, hogyan találtam a biciklimet.
Üdvözlettel:
Szász Hunor egy leendő Mágnes Horgász

Érdekes Történetek

Ubi mágneshorgászat (1)
Interjú Jung László “Ubival” a mágneshorgászatról

Jung László, alias Ubi a TripMania YouTube-csatornájával lett ismert, több tízezer feliratkozója van. Imád BMX-ezni és különböző járgányokat építeni, de ami számunkra talán relevánsabb, hogy nagy mágneshorgász hírében is áll.