Egy ködös pénteki napnak indult, mint a többi, annyi különbséggel, hogy pár óra múlva indulunk vízi kincskeresésre. A helyet illetően még nem döntöttünk, így ezzel kellett kezdenünk a napunkat. Elő a Google és keresés. Több remek hely is szóba jött, már majdnem kiválasztottuk a megfelelőt mikor kiderült, hogy délután esni fog. Kezdhetjük elölről az egészet, vagy nem megyünk horgászni – szerencsére ez szóba sem jöhetett. Tovább folytattuk a keresést egy fedett hely után, közben eszünkbe jutott, hogy nyáron jártunk a Duna-Tisza csatorna felett átívelő 510-es főút hídja alatt. Minden feltételnek megfelelt és ha alatta horgászunk, akkor biztos nem fog elázni a felszerelésünk. Bíztunk a helyben és a nagy fogásban ezért döntöttünk úgy, hogy az új 160kg-os mágnesünket itt mutatjuk be egy új rész keretében. Indulás!
Leértünk és a Dunaharaszti oldalon kezdtünk, de itt hamar befejeztük a horgászatot mivel sok törmelék van a vízben. Gyorsan át túl oldalra, kamerák a helyükre és folytatódhat a horgászat. Az eleje ugyan úgy kezdődött, mint mindig, dobálgattunk nagyobb fémdarabok után kutattunk miközben apróságokat fogtunk.
Vízi kincskeresés az apróságoktól a nagyobb fogásokig
A kis dolgok között volt egy 100Ft-os, ami nagyon meglepett, hiszen úgy tudtuk a Magyar forintot nem fogja a mágnes. Majd néhány dobás után végre jöttek a nagyobbak. Ez a kedvenc részünk, hiszen ilyenkor szinte minden dobásra kihúzunk valamit. Először különböző méretű vasbeton darabokra akadtunk, ami nem meglepő, mert bárhol járunk mindig fogunk. Majd jött egy zászlótartó, furcsa fogás, mit tehetett szegény, hogy a vízbe került. Szerencsére mi fogtuk ki és tervezzük a helyreállítását, hogy újra betöltse a funkcióját.
Ahogy megvoltak a nagy darabok, folytattuk a keresést, középen a mágnesek akadtak valamin, de lecsúsztak róla. Indul a játék, jön az érzés, hogy bármi is az megakarod fogni, most már kell. Mind a kettő mágnest rádobtuk a titokzatos tárgyra és próbáltuk kifogni, megmozdult, megemeltük, elindult a part felé, már csak pár méter, de a kötél könnyű lett, megint lecsúsztak róla. Kezdődik elölről az egész, rádobtuk, megmozdítottuk húztuk centiről centire, amíg a part közelébe nem ért. Itt láttuk mi is az: egy útjelző tábla, de nem is a kisebb fajtából. Kiemeltük és lefotóztuk majd elkezdtünk tanakodni mi is legyen, hiszen nem fér be a kocsiba, itt nem hagyjuk, mert akkor újra vízbe kerülhet. Néhány telefon után sikerült kiderítenünk, hogy a közút-kezelőhöz tartozik és pár száz méterre van egy autójuk ahol átadhatjuk. Elindultunk, bár elég furán nézhettünk, hogy táblával a kezünkbe csörtetünk ki a bozótból, sikerült, leadtuk.
A vízi kincskeresésünk giga fogása visszakerülhet a helyére és újra mutathatja, merre van a „Dunaharaszti Paradicsomsziget”.
Üdvözlettel:
Mágnes horgász csapat
